Várgesztesi Műemlék vár

A Komárom-Esztergom megyei Várgesztes községtől délre, a falutól 1,5 km-nyi távolságra lévő hegy kúpján, sűrű erdőktől övezve, a XIV. század óta áll az ősi Gesztes Vára, amely méreténél fogva a vértesi várrendszer egyik legjelentősebb láncszeme volt. Az első írásos emlékek (XIII.sz.) a területet a Csákok birtokaként említették. A gesztesi Vár első okleveles említései 1326, 1332, 1335-ből ismertek. Ekkor királyi vár, de időnként zálogba is adták. Kezdetben főleg vadászatok idején tartózkodtak itt királyaink, így 1399-ben Zsigmond feleségével, Máriával; Albert herceg 1435-ben; II. Ulászló 1495-ben. A vár védelmi jellegű kiépítését az egyre fenyegetőbb török veszély indította el. Gesztest első ízben 1529-ben ostromolták a törökök – sikertelenül. Majd 1543-ban foglalták el először, később többször gazdát cserélt, véglegesen 1605-ben került magyar kézre. Ekkor még védhető volt. 1629-ig gyalogos várőrség őrzi a várat. A XVII.sz. közepétől a vár lassú pusztulásnak indul, ekkor már a galántai Esterházy családé a vár és a hozzá tartozó várbirtokok. 1945-ig az ő tulajdonukban is marad. Nem pusztult el úgy, mint a többi magyar vár, nem csákányozták szét falait, innen követ csak a gróf engedélyével és csak a vár meghatározott helyeiről vihettek el. A Magyar Állam tulajdonában lévő, romjaiban is jelentős vár feltárása, helyreállítása és újraépítése 1960-63. között a műemléki előírásoknak megfelelően történt. A Vár-Turistaszálló-Vendéglő 1964-ben nyitotta meg kapuit, azóta fogadja látogatóit, a kirándulókat és túrázni vágyókat. Az egykori úgynevezett belső-vár szabályos négyszög alaprajzú, két egyenlőtlen nagyságú szárnya között zárt várudvarral rendelkező kétszintes épület. Az első szinten található a 30 ülőhelyes Várpresszó, a melegkonyha, az egykori Lovagterem -amely ma 120 férőhelyes étterem, valamint a Turistapihenő.  A felső szinten a Turistaszálló szobái találhatók.
A várudvarról induló külső lépcsőn lehet eljutni a turistaszállóhoz, valamint a tetőteraszon lévő Kilátóra – melyről csodálatos kilátás nyílik a vár alatt elterülő falura, a Vértes erdőrengetegére. A várgesztesi Vár várja kedves vendégeit; a csendet, a természeti szépségeket; a tiszta, “történelmi” levegőt és a romantikát szerető turistákat; természetjárókat; diákokat; erdei-iskolásokat; vándortáborozókat; családokat; kirándulókat. Csoportokat 8 fő létszámtól tudunk fogadni, részükre napi 3-szori étkezést is tudunk biztosítani.

forrás: vargesztes

Author: hufi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..