web analytics

deva2006.jpg

Idén szeptemberben is indul Dévára a segítő szándékú túra, Böjte Csabához és a kis pártfogoltjaihoz. Csatolom Bujdosó Janó felkérését teljes terjedelemben:

DÉVA 2006

Szevasztok Barátaim!

2005-ben és 2006-ban meglátogattuk a dévai árvaházat. Azóta sok minden történt a határon belül és határon kívül is, de az a belső rezgés, amit az országot járva Tőletek kaptam, semmit sem változott. Az első út az érzésekről szólt, amíg a második,- szerénytelenség nélkül-, a teljesítményről. Arra gondoltam talán ennyi, és nem több. Két alkalom, két lehetőség, két zarándoklat. Hallva azonban azt a rengeteg érdeklődő szót, telefont, olvasva az emaileket amiket tőletek kapok, rá kellett jönnöm, hogy szükségünk van az ilyen gondolatokra, önkifejezésre, erre az útra. Az Útra, amit nevezhetünk zarándokútnak, megtisztulásnak, akaratnak, a szeretet útjának, önkifejezésnek, történelmi hűségnek. Hűség önmagunkhoz, hűség egymás iránt, hűség Dévához, hűség azokhoz, akiknek segítséget nyújtunk, hűség a hitünkhöz. Hallgatva benneteket és tudva, hogy nekem mit jelent ez az út, úgy döntöttem: feszítsük újra meg magunkat, fogjunk össze, és legyünk együtt ismét.
Megerősített engem az a kitartás, az az erő, amit Tőletek láttam és kaptam.
Legendává vált az a két út, amit együtt megtettünk. Higgyétek el, a második túra, ami regisztráltan 380, egyesek szerint számolva 450 motort jelentett, éppúgy megdöbbentett, mint az azóta is áradó szeretetetek. Voltak kétségeim, kérdéseim, amik nem hagytak nyugodni, de a Ti segítségetekkel ezek lassan eltűntek. A cél,-úgy mint az elmúlt két évben,- megint fényesen világít. Köszönöm nektek. Féltem attól, hogy Utunk elveszítheti fényét, erejét, szürkévé kophat, és rutinná formálódik. A Ti segítségetek kellett ahhoz, hogy rájöjjek: céljainkat mindig fényesebbé tehetjük. Minél többen, együtt látjuk a célt, annál biztosabb, hogy a környezetünkben lévő emberek közül is egyre többen látják és követik a példát. A körülöttünk lévő zavaros világban könnyen érthető, kifejező, tiszta dolgok szükségesek ahhoz, hogy a hétköznapi életünkben tisztán lássunk, és mint a hajósoknak az elmúlt századokban a csillagok, világítsanak számunkra is az út mellett a kövek. Ezért kérlek benneteket arra, hogy idén szeptemberben ugyan kicsit másképp, mint tavaly, de követve a vezérvonalat, a világító kilométerköveket, szálljunk nyeregbe immár harmadszor és töltsük fel szívünket éppúgy, mint ahogy azok szívét is megtölthetjük, akiknél látogatást teszünk.

Két útra hívlak benneteket:
Először is, idén ősszel 2007. szeptember 22-én (szombat) Dévára,
és jövő tavasszal, 2008 áprilisában Kárpátaljára. A két utat a szeretet, a segítségnyújtás, és a tél köti össze. Ezért is kapja a két út közös szlogenjét: „Lépd át a telet!”

Déva 2007. szeptember 22. „Három a magyar igazság”

Találkozás: Makó felől nagylaki határátkelő magyar oldalán 09.00. órakor.
Nagylak-Déva útvonal megtétele csapatban, tankolás, megérkezés Dévára.
A templom és az árvaház megtekintése, adomány átadása.
Kivonulás a kb. 8 km-re lévő szállásterületre, ahol közös délután a gyerekekkel, meglepetés programok és az este eltöltése együtt. (Valószínűleg csak sátorozási lehetőség!)
Másnap délelőtt együtt motorozunk vissza a határon át.

Kéréseim, tudnivalók:
-Kérem azokat, akik először motoroznak csapatban, esetleg még nem kezelik biztonsággal járművüket, akik először túráznak motoron, jól gondolják meg az elindulást!
Ne feledjétek, ősz lesz!
-Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél, érvényes forgalmi és jogosítvány, lej, valamint a gyerekek motoroztatásához plusz bukósisak mindenkinél legyen!
-Csak technikailag kifogástalan járművel gyertek el!
-Akármi is legyen, felkészülten mindenki kibír egy éjszakát sátorban! (polifoam, hálózsák, nylon fólia…)
További információk: janolelek@freemail.hu
www.devaigyerekek.hu
www.motamot.hu
06-70-9411-533

Kérek mindenkit, gondolkozzon el azon, hogy ez az út nem egy motoros buli. Ennek megfelelő fegyelmezettséget várok el a résztvevőktől. Nagyon kérek mindenkit, hogy a hitelesség megőrzése végett idén ne kezdjetek el külön csoportokat szervezni megbeszélésünk nélkül, de legfőképpen ne kezdjetek el pénzgyűjtéseket sem a rendezvényre hivatkozva. Természetesen a tárgyi adományok gyűjtése és összehangolása teljesen más terület. Idén a pénzadomány, -amit egy tank benzin árában határozok meg,- a regisztrációkor dobható az adománygyűjtő ládába.

Három a magyar igazság! Irány Déva!

Bujdosó Janó
Szép Magyarországot!

JELENTKEZÉS ITT (motorozz.hu)