web analytics

Elkészült a Budapest-Bamako 2010 útvonal és véglegesek a jótékonysági akciók 2009. November 28. – Budapest. – A mai napon a Budapest-Bamako szervezői az AutoSport Expo 2009 kiállítás első napján, sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2010-es futam útvonalát, mely alapján az eddigi legkeményebb Budapest-Bamakora készülhetnek a versenyzők.

„Nagyon röviden és tömören 42 nap, 20.314 kilométer, nyolc lengéscsillapító és két laprugó volt a Budapest-Bamako 2010 bejárásának a fő számai. Mindez számos rekordot jelent, hiszen ennyi időt még soha nem emésztett fel a bejárás, illetve ennyi kilométer sem került egyszerre itineríró járműbe a Bamako történetében. Az elfogyasztott futómű pedig utal a pálya nehézségére.” – mondta Polgár András a Nagy Afrikai Futam versenyigazgatója.

A versenyzők a 9108 km-es távból körülbelül 6300 kilométert tesznek meg Afrikában, mely távnak a jelentős része korábbi Dakaros útvonalakat és más kemény off-road szakaszokat jelent. A 2009. márciusban közzétett útvonalhoz képest összesen két etapot módosítottak a szervezők az októberi bejárás során. „Az egyik etapot az apály-dagály ingadozása húzta keresztbe, mivel a 600 km-es napi szakasz rajtát csak délután egy órakor, apály idején tudjuk megtartani, így egy megállót be kellett iktatnunk, és emiatt eltöröltük a kiffai pihenőnapot. A másik módosítás mellett egy jótékonysági akció miatt döntöttünk. A mezőny a befutó előtti, utolsó éjszakát nem Katienanál, hanem Togounál tölti, ahol február 1-én, a Bamako zárónapján egy iskolai adományozással indul az utolsó etap” – mondta Polgár Tamás főszervező.

A sajtótájékoztató során az Afrikai-Magyar Egyesület koordinátora, Szilasi Ildikó  ismertette a Budapest-Bamako 2010 Humanitárius Programját, mely során a futam szervezői és az egyesület legalább egy húsztonnás, 86 m3-es, adománnyal teli kamiont juttatnak el a Nagy Afrikai Futam által érintett útvonalán található több rászoruló intézménybe. Az adományokat oktatási, egészségügyi és szociális intézmények között osztják szét, többek között a marokkói Aghouliseban, a mauritániai Nouakchottban és Mali északi részén található Diemában, valamint Bamako városában. Az intézmények között szerepel többek között a Niaber csecsemőotthon, ahol az első táv-örökbefogadó szülő Fábry Sándor volt, valamint a Jajkiáltás Központ, a szexuális erőszakot elszenvedett gyermekek otthona is.

„Szervezetünk a jövőben nem csak segélyezéssel kíván foglalkozni, a későbbiekben a fejlesztésre helyezné a hangsúlyt. Jelmondatunk: Tudunk nagyot tenni!” – tette hozzá Szilas Ildikó. Az Afrikai-Magyar Egyesület, mint a segélyezésben és fejlesztésben járatos partner arra törekszik, hogy a futam résztvevőit elkötelezetté tegye az adományozásban, az „idén halat, jövőre hálót” elgondolás jegyében.

Verseny Kategória


2010.01.16            Budapest-Mantova                     833 km
2010.01.17            Mantova-Perpignan                   900 km�
2010.01.18            Perpignan-Almeria                  1012 km
2010.01.19            Nador –Tinerhir                           733 km
2010.01.20            Tinerhir-Mhamid                        355 km
2010.01.21            Mhamid-Assa                                601 km
2010.01.22            Assa-Laayoune                             580 km
2010.01.23            Laayoune-Dakhla                         562 km
2010.01.24            Dakhla-Bou Lanoir                        415 km
2010.01.25            Bou Lanoir-B2Beach                    280 km
2010.01.26            B2Beach-Nouakchott                  158 km
2010.01.27            Nouakchott-Nbeika                     640 km
2010.01.28            Nbeika-Kiffa                                   294 km
2010.01.29            Kiffa-Ayoun el Atrous                 408 km
2010.01.30            Ayoun el Atrous-Sokolo             549 km
2010.01.31            Sokolo-Togou                                 509 km
2010.02.01            Togou-Bamako                              279 km
9108 km

Kaland Kategória

2010.01.16            Budapest-Mantova                     833 km
2010.01.17            Mantova-Perpignan                   900 km         �
2010.01.18            Perpignan-Almeria                   1012 km
2010.01.19            Nador-Merzouga                          671 km         �
2010.01.20            Merzouga-Zagora                         345 km
2010.01.21            Zagora-Tata                                     299 km
2010.01.22            Tata-Tatouine                                645 km
2010.01.23            Tatoine-Laayoune                        330 km          �
2010.01.24            Laayoune-Dakhla                          562 km         �
2010.01.25            Daklha-Nouadhibou                    404 km         �
2010.01.26            Nouadhibou-B2Beach                365 km
2010.01.27            B2Beach-Nouakchott                  158 km         �
2010.01.28            Nouakchott-Kiffa                          651 km         �
2010.01.29            Kiffa-Gouray                                   277 km         �
2010.01.30            Gouray-Kayes                                162 km
2010.01.31            Kayes-Diema                                  287 km
2010.02.01            Diema-Bamako                              364 km         �
8265 km

forrás: www.budapestbamako.org