frissítve 2024.10.10.
Előzmények:
Valamilyen okból kifolyólag az idénre nem terveztem többnapos motorostúrát, de az élet mégis úgy hozta adódott egy lehetőségem. Volt szabadságom bőven így október elejére kivettem három napot hétköznap, hogy családtól se vegyek el időt. Erdélyt céloztam meg ezen belül is az általam még nem járt részeken. Szándékom szerint bőven tartalmazott poros, murvás útszakaszokat. Gyorsan meg is terveztem, hogy mégis merre kéne menni.

Elküldtem mailben Balázsnak és felhívtam Petit is hátha nekik volna kedvük. Balázs visszaírt, hogy kedve ugyan volna, de nem tud jönni, mert pár nappal előtte lesz egy másik túrán vesz részt. Peti is offolta. Akkor megyek egyedül olyan se volt még majd most lesz. Mivel nem kell senkihez alkalmazkodnom pontosítottam az útvonalat. Olyan helyek is belekerültek, amiken nem járt a „nagytestvér mindent látó szeme” néhány pontképből következtettem, hogy jár arra autó is. 😊

GPS-ben is megcsináltam az utat fel is töltöttem már csak a szállások voltak hátra, de az még ráért.
Csörög a telefon, Peti az (ismerős helyzet).
Merre megyünk? – hangzott a kérdés
Nagy nevetésben törtem ki tudtam, hogy lehet bármilyen idő jó túra lesz.
Még akkor is, ha Peti barátom egy karácsonyfával jön. 🎄

Indulás elött egy nappal összekészítettem mindent, amit vinnem kell.
Ellenőriztem, hogy indul-e a motor rendesen ….
Tekeri, tekeri, de nem indul be. Egy elfolytot b+ jutott eszembe.
Most én hívtam Petit.
– Baj van.
— Ugye most viccelsz?!
– Nem indul a motor…
Megbeszéltük, hogy töltsem egész este az akkumulátort, nagy baja nem lehet és reggel majd meglátjuk. Így tettem és szerencsére reggel minden probléma nélkül beröffent.

IRÁNY A TALÁLKAPONT! 😁
1. nap Maglód – Hajdúszoboszló

Reggel 8°C, mely köddel párosulva remek túraidőnek ígérkezett. 😊 A sűrű köd ellenére könnyen megtaláltam hol áll Peti. A „karácsonyfája” leszállópálya jelzőfényként mutatta az utat. 🎄😁Újra látás öröme és némi beszélgetés után nyakunkba vettük az országutat.

21-es útról letérve Pásztó után irány a 24-es főút volt. Persze Petinek sikerült másik irányba menni, de cserébe olyan képeket tudtunk készíteni, hogy azért megérte ez a kis kitérő nem is nehezteltem rá.

Rátalálva a tervezett útra Petinek volt esélye tesztelni az új téligumi szettjét. Az út minőségéről inkább nem írnék, aki járt arra az tudja milyen. Motorjaink futóművei is meg lettek dolgoztatva és tették élvezhetővé az utat. Az idő előrehaladtával és melegedésével bizalmunk és kedvünk is egyre szaporodott. Parádfürdőn megálltunk egy kávéra és egy süteményre a Cukitanya cukrászdába, mert már éhesek is voltunk. A kiváló kávé és sütemény energiával töltött fel minket és vidámabban kanyargásztunk tovább hisz várt minket Lillafüred. Egy kis pihenőt beiktatva megbeszéltük, hogy kitérünk Mályinka felé.

Az idő gyönyörű kívánni sem lehetne jobbat, a természet csodás fényekkel és színes levelekbe burkolódzó fákkal tette még szebbé a tájat, kezdett a tökéletes felé közelíteni a túra. 😁 Mályinkát megjárva Bükkszentkereszten át Miskolc városában itattunk, magunkat kávéval, vízzel a vasakat jófajta 100-sal. Délutánba hajlott az idő és már annyira melegvolt, hogy szükség volt némi ruházattól megszabadulni. Tiszadob felé vettük az irányt, na nem a szépséges Andrássy-kastélyt mentünk megnézni, (ilyen kulturális élményre most nem voltunk befogadóak) hanem a sokkal szofisztikáltabb ám jelen esetben számunkra érdekesebb Tiszadobi pontonhidat!

Én még nem keltem át ilyenen ez volt az első, talán az alkalom és a csodás környezet tette (na meg persze a jó társaság) különlegessé megfogadtam ide még visszatérek. A hátralévő 80 km elég unalmasnak ígérkezett motoros szempontból.
Meglehetősen egykedvűen hajtottunk a Petőfi által oly sokszor megénekelt csodás rónaságon. Ekkor már jócskán benne voltunk a délutánban a nap ereje is alábbhagyott és érezhetően hűvösebb lett, de nem zavaróan. Itt még nem tudtuk, de hamarosan egy újabb természeti csoda teszi izgalmasabbá a napunkat. Októberben itt megszokott látvány az esti szálláshelyükre nagy csapatokban behúzó darvak látványa na, de nem a mi kiskunsági szemünknek. Fel – fel pillantva néztük a természet eme csodáját.

Szálláshelyünkre megérkezve (Laci Betyár Fogadó – Hajdúszoboszló) elfoglaltuk szobánkat. Vacsorát nem kértünk így elmentünk a városba éttermet nézni. Hamar találtunk, de nem volt ilyen egyértelmű, ugyan is a szállások és az éttermek is felkészültek a téli szezonra. A panziók nagytöbbsége bezárt az éttermek egy pár kivétellel is csak hétvégére nyitnak ki. A mi választásunk a remek konyhával rendelkező Korona Hotel éttermére esett.

Mivel Balázs barátunk nem lehetett velünk csak lélekben egy remek fotóval adtuk tudtára, hogy gondolunk rá. Vacsora után vissza a szállásra és eltettük magunkat másnapra, ami hosszú napnak ígérkezett.
2. nap Hajdúszoboszló – Torockó

Reggel frissen ébredtünk a kissé hideg szobában. Sietni nem kellett, mert a reggeli nyolctól
volt elérhető. Összecsomagoltunk, amit lehetett, hogy ennyivel se húzzuk az időt az
indulásnál, reggelizni is motoros ruhában mentünk. Hiába pakoltunk össze, ami időt ott
nyertünk azt a reggeli asztalnál elbeszélgettük. Ez van, amikor két motoros jóbarát találkozik megy a sztorizgatás. Indulásnál érezhető volt, hogy jóval melegebb az idő, mint előző reggel és a köddel sem kellett megbirkózni.
Az út első harmadát igyekeztünk minél gyorsabban letudni (Nagyvárad és környéke) mind a forgalom mind látnivalók hiányának tekintetében. Gúnyhatáron átlépve szembetűnő volt a más közlekedési morál a gépkocsik műszaki állapota és ebből kifolyólag az utak „tisztasága”. Morál nálunk sem „tökéletes”, de ott! Nálunk is a négykarikás, propelleres emblémás autók sofőrjei Rally pilótának képzelik magukat csak
épp a tudás hiányzik és egy kanyart sem tudnak úgy bevenni, hogy át ne mennének a
szemközti sávba. Romániában rosszabb a helyzet mintha sportot űznének belőle ott szinte
mindegyik autó átmegy tetézve, hogy az ottani autók még az olajat is szórják. Na, de hagyjuk
is.
Vaskohsziklásnál ráfordultunk a 75-ös útra itt egyik ámulatból estünk a másikba. Azok a
hatalmas fenyőfák! Szinte percenként tudtunk volna megállni képeket készíteni, de akkor
sosem értünk volna a szállásra.

Az út minőségére se lehetett panaszunk, sőt a honi
látványutak többsége elbújhatna mellette. Igaz, Romániában, Erdélyben nem jellemző a
településeket elkerülő utak, így a városokat átszelő főutakra költenek ennek megfelelően a
teherautó és autós forgalom is jóval magasabb a városokban, mint nálunk. Városok zaját
magunk mögött hagyva annyira belejöttünk a kanyargászásba úgy élveztük a szép íveket,
hogy elfelejtettünk lehajtani Fehérvölgynél az 1R jelű útra. Mondjuk nem volt nehéz, mert alig
lehetett észrevenni a jelzőtáblát. Kevésbé forgalmas és egy idő után szűkebb is mint a 75-ös
jelű. Szinte „unalomig” áradozhatnék a táj szépségéről, az útról, magas fenyőfákról, de
minek is ezt látni kell!

Az 1R-ről váltottunk a 107P-re. Szinte eufórikus hangulatba kerültünk mikor a hegygerincen motoroztunk, mindkét irányban a meredély látványa magával ragadó volt. Nem tartott sokáig sajnos, de továbbra is KIVÁLÓ minőségű aszfalton gurultunk tovább. Csak egy kérdés: – Nálunk, miért nem lehet leaszfaltozni murvás szegély nélkül a látványutakat?

A 107P majd a 107T másként volt szép, mint a 75-ös vagy az 1R a magas fákat is felváltotta a kaszálókkal, legelőkkel és elszórtan elhelyezkedő házakkal teli táj. Az agyunk is kezdett megtelni a csodás táj látványának feldolgozásával. A 107T vége szűk, visszafordítós, sűrűn fákkal szegélyezett, szerpentines útban végződött és a 107S-be torkollott. Ide terveztem egy kis 40km off-road szakaszt, de Torockó és a hozzá legközelebb eső kút (ami még az útvonalon is van) az 90km és a motorokban is hozzávetőlegesen ennyi üzemanyag lehetett. Úgy döntöttünk offoljuk az off-road szakaszt maradunk az eredeti
útvonal szerint.
Ráhajtottunk 107N útra, illetve csak hajtanánk, mert behajtani tilos tábla
van kirakva aszfaltozás miatt. Nyakas székelyhez és makacs svábhoz méltóan úgy gondoltuk nekünk ne mondják meg hova hajthatunk be. Hát rámentünk már majdnem a végén voltunk mikor egy kisteherautó állt az út közepén jelezve itt útfelújítás folyik. Még ekkor sem fordultunk vissza mentünk makacsul tovább. Szó szerint kezdett forrósodni lábunk alatt a talaj olyan friss volt az aszfalt.

Makacsságunknak egy úthengeres munkás vetett véget, visszazavart minket, ahonnan jöttünk. Csalódottság lett úrrá rajtam részben, mert nem tudtam a tervezett úton végig menni, hogy leaszfaltozták a még murvásnak hitt utat, de legfőképpen magamban, hogy nem voltam elég rugalmas és terveztem át gyorsan az utat.

Sok idő nem volt keseregni tankolni kellett és még sötétedés elött Torockóra érni úgy, hogy vacsora még sehol. Magyarlónán sikerült tankolnunk, átterveztük az utat és hívtam a szállásadót is, hogy számoljon velünk, mert mindenképpen érkezünk csak nem túl hamar és hogy a környéken van-e lehetőség vacsorázni. Szerencsére volt így tele tankkal vacsoralehetőséggel, megnyugodva, jó kedvűen vágtunk a hátralévő távnak.
Bár alkonyodott, de még melegnek mondható idő volt és megint hatalmasat motoroztunk a jóminőségű (furcsa ezt kimondani) úton. Torockón ért minket a naplemente csodás fényekkel felöltöztetve a Székelykő hegyet.

Természetesen megálltunk itt is pár képet ellőni. Megfogott minket a táj szépsége a távolban legelésző tehenek kolompjának a hangja és az a nyugodtság, ami csak falvak sajátja. Szállásunkat hamar megtaláltuk ízléses népies stílusban berendezett panzió volt.

Egy kedves hölgy fogadott minket egy kis kavarodás után (amit gyorsan orvosoltak) elfoglaltuk a szobánkat és mehettünk is vacsorázni. Vacsora elött jófajta pálinkával megkínáltak ennek örömére ittunk még egyet közben beszélgettünk a panzió többi motoros vendégeivel. Nem nyújtottuk hosszúra a kvaterkázást fáradtan, kissé kapatosan nyugovóra tértünk a fűtött szobánkban.
3. nap Torockó – Budapest

Gyorsan eljött ez a nap is ( -mit is várhatna mást az ember egy háromnapos túrától?- ).
Kipihenten, az esti pálinkát egyáltalán nem érezve ébredtünk. Kényelmesen összepakoltunk,
itt a panzióban is nyolctól volt reggeli. A kínálatra nem lehetett panasz, sem mennyiségre, sem
minőségre, sem pedig választékra.

Fél kilenc magasságában terveztük az indulást, e helyett jó fél tízkor sikerült. Már az indulásnál beleütköztük egy út felásásba. A munkások segítőkészek voltak és egy-két deszka lefektetésével áthidalták az árkot és mehettünk is tovább. Az idő remeknek ígérkezett ma is.

A Torockó vége táblánál fotózkodtunk, mert hát az őszi fények ugye…
Pazar minőségű, szép ívű aszfalton haladtunk tovább megszakítva jó párszor fénykép készítés céljából a lendületet.

Úrházánál kivételesen nem a tájat, hanem kis gyöngyszemet egy székely templomot fotóztunk. Nagyenyednél tankolás, ami csak azért érdekes, mert ami a román lakta településekre általánosságban igaz, hogy rendezetlenek, koszosak na az itt nem volt igaz, és meg is lepett.

Ekkor már jócskán benne voltunk a délelőttben és a túra még hátra volt! A 107L újonnan aszfaltozott út nem túl forgalmas (főleg lassan haladó turisták és egy-két teherautó jellemző), mely gyönyörű tájon vezet keresztül olyan kanyarokkal, hogy még a GPS is beleszédült.

Már az elején olyan kilátásban volt részünk beláttuk az egész környéket a völgyben megült a pára miközben fent 20°C volt. Itt ellőttük a szokásos képeket bár az én motoros képembe mindig belerondított valami „karácsonyfa”.

Na, de spongyát rá. Hiába húztuk neki a gázt nem haladtunk a sok megálló miatt mondjuk így sikerült olyan gyöngyszemet lefotózni, mint a szalmatetős istálló. Ahogy láttuk itt a helyiek állattartásból és túrizmusból élnek, töltőállomást ne is keressetek (-még-).

Az egyik panoráma ponton megálltunk, hogy könnyítsünk magunkon. Alig száltam le a motorról Peti megkérdezte, hogy nem csábít engem az a murvás rész? Válasz helyet már röffent is a táltos.

Nem terveztünk nagyon belemerülni a terepezésbe így pár száz méter után megfordultunk. Nekem sikerült olyan helyre keverednem, hogy eldőltem, mint egy liszteszsák. Csak később vettük észre, hogy nem voltunk egyedül egy termetes pásztorkutya figyelte ténykedésünk.

Nem kísértettük a sorsot indultunk is hamar ráadásul a java még hátra volt és nap már túl volt a zenitjén. A 107-es utat magunk mögött hagyva az idő is megváltozott. Az eddigi verőfényes meleg, marasztaló időt felváltotta felhős, borús szomorkásabb Isten veled.

Ezután a határig semmi érdemleges nem történt. Robogtunk a jóminőségű kanyargós utakon (74-es, 76-os) változó szépségű tájakon. Nem sokszor álltunk meg a határig főleg „eü” szünet, esőruha fel-le vételkor és egyszer tankolni Borosjenőnél.
Hogy ennek köszönhető-e a szerencsénk, de kimaradtunk egy csúnya balesetből. Két német ipari – nálunk is gyártott (Kecskemét, Debrecen) – remekmű találkozása utáni pillanatainak voltunk tanui. Mind a kettő rommá volt törve ez van mikor mindkettő autó átmegy a szemjövő sávba kanyarodáskor. Még a kúton megbeszéltük, hogy hol lépjük át a „gúnyhatárt”. Két opciót dobott fel a kereső az egyik Gyula-Gyulavarsánd, itt piros volt az út a google maps szerint, a másik kicsit északabbra ott nem volt torlódás.

Mi az utóbbit választottuk kb 30 kilóméterre, mikor odaértünk csak akkor szembesültünk vele, hogy az egy ideiglenes határátkelő. Mondtam Petinek – én vissza nem fordulok. Volt annyi hely, hogy motorokkal elfértünk a sorompók mellett kicsi izgalmat becsempészve a túra végére.

Gyulára érve betértünk a Százéves Cukrászdába jófajta kávéra, finom cukrász remekművekre, de éhségünket nem tudtuk így sem csillapítani.
Gondoltunk eszünk egy gyros-t, de bár ne tettük volna.
(a gyorsétterem jól nézett ki, az adagokat gyerekeknek szánták és hús is kevés volt, a kiszolgálás kritikán aluli, ár/érték arányában drága volt – a szerk.)
Öt után voltunk mikor sikerült útnak indultunk azt hittük innen pályán lenyomjuk gyorsan. Hát nem. Cserkeszőlőtől Kecskemétig folyamatos terelések voltak húzni sem mertem, mert ekkor már sötét volt. Szerettem volna letudni ezt a szakaszt és már otthon lenni. Kecskemét után végre ráfordultunk az M5-re és ott már csak egykúton álltunk meg elbúcsúzni egymástól. Fél kilenckor tudtam végre magamhoz ölelni kislányomat.
Köszönet Petinek a remek társaságért és a mélypontomból való kisegítésért. Köszönöm barátom.
Hasznos linkek:
- Cukitanya Cukrászda – Parádfürdő
- Tiszadobi Pontonhíd
- Laci Betyár Fogadó – Hajdúszoboszló (motorosbarát hely)
- Szilfa Étterem – Hajdúszoboszló
- Torockó, ahol kétszer kel fel a nap
- Dr Demeter Béla Vendégház – Torockó
- Százéves Cukrászda – Gyula
üdvözlettel, TLK