Oroszlány – Majkpuszta, kamalduli remeteség

1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően. Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699-1761) bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.

Erdei kolostor

A konventépületben (más néven foresteria = ‘erdei kolostor’) kapott helyet többek között a remeteség felügyelőjének (prior) és az átutazó vendégeknek a szállása, az alapító kegyúr lakosztálya, a laikusok számára is igénybe vehető vendégfogadó, valamint a refektórium (a közös ebédlőterem), a könyvtár, a levéltár, a gyógyszertár.
A hajdani refektórium és kis előterének csodálatos freskóit Vogel Gergely oltár-és freskófestő készítette 1760 körül. A 27 kép (ebből három az előcsarnok szupraportáiban) Romuáld életéből és a rend történetéből vett, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar szent királyokat, szenteket és az Utolsó Vacsora jelenetét ábrázolja. Az épület a szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez, a clausurahoz.

Kamalduli szerzetesek

A bencés szellemben élő szigorú remeterendet Szent Romuald (951-1027) alapította 980 körül az itáliai Arezzo közelében. Pápai jóváhagyást II. Sándortól kapott 1027-ben. Fehér ruhájuk miatt “fehér bencéseknek” is hívták őket. Magyarországon a rendnek négy kolostora volt, ezek közül az egyik az 1733-tól 1782-ig fennálló majki remeteség. A kamalduliak az 1730-as évek közepén érkeztek Majkpusztára. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük – az elöljárójuk engedélyével – évente két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, még azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez. A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete. Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ekkor még folytak a befejező munkálatok a templomban, a foresteriában (erdei kolostor) és a kápolnában. A kápolnában a kamalduliak minden vasárnap és ünnepnapokon miséztek.

A rend feloszlatása

A néma barátok csak rövid ideig élhettek Majk-pusztán, mivel 1782-ben II. József császár feloszlatta a császárság és királyság területén működő rendek többségét. A feloszlatáskor a kamalduli közösség tizenegy felszentelt atyából (páterből) és négy fel nem szentelt szerzetesből (fráterből) állt. 1782 után a szerzetesek egy része Magyarországon maradt, néhányuk azonban Olaszországban folytatta működését. 1784-re már kiürült a remeteség, a birtokon csak malombérlők és munkásaik, valamint a halastavak gondozói maradtak.

A remeteség 1782 után

1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. 1860-ban az Esterházy-család a konventépületet vadász- és lakókastéllyá alakíttatta át. Egyes barokk részleteket meghagytak (pl. a refektórium eredeti freskóit). Ekkor készült a refektórium és a vadászteremmé alakított helység faburkolata, az utóbbi falképei és a délkeleti homlokzat kecses öntöttvas erkélye is. A franciaparkot angolparkká formálták át, a parkba értékes fakülönlegességeket – mocsári ciprus, platán, juhar, kocsányos tölgy – telepítettek. A ma is álló márványoszlopokra rózsalugast futtattak. A főbejárati kapu ekkor került a mai helyére.
1810 nyarán egy villámcsapás következtében a Szent Jánosnak szentelt templom tetőszerkezete leégett. Részben az oroszlányi evangélikusok, részben Esterházy Károly csákvári kastélyának bővítéséhez szállíttatták el a köveket. A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék. A II. világháborúban a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett, ekkor pusztult el a családi levéltár anyaga, könyvritkaságok, újságok és több értékes bútordarab is. A háborút követően az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló költözött falai közé. Az egykori berendezésből a helyszínen ma csak nagyon kevés tárgy emlékeztet a régi időkre, a refektórium és a vadászterem kályháin kívül az emeleti kandalló és két csillár. Az udvar eredeti barokk, vörös márványkútjának medencéjét 1946-ban még virágtartóként ugyan, de használták, azonban mára nyoma veszett.Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehér márványkutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható. (A kutat az Esterházyak hozatták ide Nagykárolyból a huszadik század elején.) Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, 1993-ban állították helyre a templomtorony alsó részét, a modern toronyóra 1992-ben került ide. Az egykori jégverem átalakításával hozták létre a napjainkban is működő büfét. A majki kamalduli remeteség 200l-től a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kezelésében áll.

Majkpuszta

A Vértes-hegység északi részén fekvő Majk területét az Árpád-korban a Csák nemzetség kapta meg királyi adománybirtokként. Első okleveles említése 1235-ből való, amikor is a veszprémi esperességhez tartozó fiókegyházként említik. Okleveles adatok igazolják azt is, hogy már 1252 előtt fenn állt a majki premontrei prépostság, amelynek a patrónusa a Nagyboldogasszony volt. Az évszázadok során többször gazdát cserélt Majk területe és maga a prépostság is, amely a 16. század első felében a Vértes falvainak nagy részét feldúló, felégető, portyázó török csapatok útvonalába esett. 1727-ben gróf Esterházy József országbíró, Komárom megye főispánja vásárolta meg az 1200 hold területű, szántóföldből, szőlőből, rétből, legelőből, erdőből, halastóból, három malomból és a volt premontrei kolostor és templom romjaiból álló Majkpuszta területét. Ő volt az, aki majki birtokát 1733-ban a kamalduli szerzetesrendnek adományozta a remeteség megépítéséhez.

Környék

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől délkeletre felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt, amely a török idők alatt elnéptelenedett és romossá vált. A tó feletti dombon áll az 1736 és 1757 között épült Celli Mária-kápolna, mely korábban megépült, mint a remeteség temploma: a remeték oda jártak imádkozni, amíg nem volt saját templomuk. Később a nők használták, akik nem léphettek be a kolostor területére. Terveit Franz Anton Pilgram készítette. A csehsüveg-boltozattal fedett téglalap alaprajzú hajóhoz kis szentély csatlakozik, bejáratához eredetileg huszonegy márványlépcső vezetett. Homlokzati záróköveit Mess János György faragta. Freskóiból 1910-ben már csak a bejárat feletti, valószínűleg Maulbertsch festette Madonna-kép látszott. Az oltár felett eredetileg Immaculata szobor állt, amely valószínűleg azonos a ma, a felsőgallai Szűz Mária templomban található szoborral.

forrás: Wiki

Author: hufi