5. nap június 14. Shkoder – Mostar
Reggel pihenten ébredtünk. Megettük az előző napról már jól ismert reggelit jól nem laktunk vele, de egy darabig el leszünk. Ragyogó időnk volt sehol egy felhő az égen talán ma megússzuk eső nélkül.
Shkoder külvárosán mentünk keresztül nekünk elég káoszos volt a határt gyorsan elértük. Megvettük a kötelező hűtőmágnest és a felség matricát. Ezen az átkelőn külön sáv volt a motorosoknak igaz gyorsabban nem haladtunk. 😃
Az átkelő után nem sokkal letértünk a főútról valami nagyon zerge b.szta útra gondoltuk ezen rövidítünk. Végül is jónak bizonyult csak azt nem gondoltuk, hogy a végén a szerpentin annyira meredek, hogy szinte lendületből kellett visszatérni a főútra. Innen a kilátás páratlan volt, végig a vízválasztó hegy gerince mentén motoroztunk.
A nagy meleg ellenére megálltunk fényképezkedni, pisilni. A hegygerinc másik oldala sem fukarkodott a látnivalókban míg az előző oldalról a szinte végeláthatatlan erdőség addig itt a Shkoder-tó látványa nyűgöz le minket. Délelőttünk nagy része a tó melletti motorozással telik, felpörget minket a látvány a hely, maga az út nem győzünk betelni a környezet szépségével.
A tempónk ennek megfelelően nem gyors, de dinamikus figyelve az útra és a szemből érkezőkre. A helyieken kívül nem sok motoros jár erre és lehet, hogy pont ezért mind a kettő előszeretettel a szembejövő sávban kanyarodik és csodálkoznak, ha ott feltűnik valaki. Több mint egyórai motorozás és 70! km megtétele után lelkesedésünk kezd alább hagyni, mert még sok van ebből a szakaszból is. Ahogy a nap delelőre jár egyre melegebb van és megállunk egy út széli vendéglátó ipari egységnél egy kávéra.
Macalov Brijeg
Kérünk is hármat a nem túl barátságos, morózus hölgytől (kártyával itt sem lehetett fizetni).
Széles és őszinte vigyorral az arcomon viszem oda Petinek a feketét és csak annyit teszek hozzá: “- Ne keverd fel!“ 😊
Rövid kétszavas mondattal és kényszerű mosollyal nyugtázta, hogy megint török kávé. 😃 😃
Nem sokat időztünk ott sem kávé, sem a tűző napsütés nem marasztalt tovább és várt még ebből az útból néhány kilométer. A többiek már szívesebben lennének másik úton, elegük van mára a zerge b.szta utakból, de én még ragaszkodom egy kilátópont meglátogatásához, hogy onnan vegyük szemügyre „Sophia Loren kebleit”.
Odaérve tapasztaltuk, hogy nagy változásokon megy keresztül a hely na nem az említett hölgy dekoltázsát érintő gravitációra gondolok. Kávézó és nagy terasz épült oda, de még nincsenek sokan most német motorosok voltak csak. Láttam a fiúk arcán, hogy szép-szép, de nem nyűgözte le őket annyira, mint engem mikor először jártam ott. Na mindegy. A túra tervezésekor Petivel majdnem minden napra beépítettünk „B” terveket, kiszálló pontokat.
A mai napon ez volt az megbeszéltük, hogy rövidítünk az útvonalon nem volt kedvünk visszafelé is ezen menni. Az eddigi 1,5 sávos utat felváltotta egy meredek egy sávos szakasz. Rögtön az elején szerpentinnel, nagy lendülettel és rutinnal vágtunk neki megmutatva mi a magyar virtus. Közben azon viccelődve, hogy mi lenne, ha szembe jönne egy autó?
A teremtő nagy rendező és humorérzéke is van máris ott termett egy autó pont egy jobbos visszafordító csúcspontján a mi „oldalunkon”. Nem volt más lehetősége csak megállni tudott, nekünk kellett alkalmazkodni és a belső meredekebb és szűkebb íven kikerülni mindezt gyors helyzetfelismeréssel, lendületből. A megállás egyenlő lett volna a borulással. Meg is lepődtem na nem azon, hogy ez sikerült, hanem hogy mindez olyan természetességgel, rutinszerűen hajtottuk végre. A főútra kiérve jeleztem a többieknek, hogy nekem tankolni kéne. Cetinje kis város így gyorsan magunk mögött hagyjuk és indulunk Lovcen-re. Fizetős út természetesen a kártya itt sem működik csak KP. Balázsunk előre siet minket Petivel a GPS olyan helyre visz, ahol madár se nagyon jár hát még ember. kivételesen nem Balázs veszett el, hanem mi. Némi tanakodás után visszafordulunk a jónak vélt irányba muszáj voltunk csak a GPS-re hagyatkozni, mert végig felhőpaplan alatt motoroztunk.
Sikeresen elkerültük a II. Petar Petrovic-Njegos fejedelem mauzóleumát és mentünk Kotor felé, csak reménykedtünk, hogy látni is fogunk belőle valamit. Az égiek velünk voltak, mert a felhők alatt most gyönyörű időnk volt és az elénk táruló panorámától Petinek is elállt a szava.
Kotori öböl
Nevetve kérdeztem, hogy itt van-e még? Mondanom sem kell többször álltunk meg képeket készíteni, ami nem volt egyszerű, mert nagy volt a forgalom. A 25 visszafordítóból álló szűk szerpentinen lefelé elég tempósan haladtunk a kanyarok bizonyos tempónál csúsztak, de nem zavaróan.
Gorazda erőd
Egy útkereszteződésnél megálltunk és felhívtuk Balázst merre van. Méltatlankodva (igaza volt), hogy amiért otthagytuk mondta, hogy mindjárt ott lesz. Kis idő elteltével újra együtt így indultunk fel a Goradza erődhöz. Ezt az erődöt még az I. világháború elött építették a monarchia idején egyvédelmi rendszer részeként.
Tényleges harcok itt nem folytak így a többszintes erőd szinte eredeti állapotban látogatható. Az ágyútorony forgatható záró páncélzatát Pilzenben öntötték 1896-ban.
Ide nem lehet lemenni, de a lőporfüstnek kialakított nyíláson betekinthetünk. Az erőd állapotáról az is tanúskodik, hogy a géppuskaállások tetejét vörösfenyőből készítették (ezt szolgált zsaluzatként a felette betonból kiöntött fedezéknek) ami a mai napig szennyeződés és színeződés mentes.
Itt viszonylag hosszabb időt töltöttünk, de mennünk kellett, mert a komphoz időben oda kell érni. Meglepő gyorsasággal keresztül vergődtünk a délutáni csúcsforgalmon, mondanom sem kell milyen jó érzés a Kotori öböl közvetlen partján motorozni.
Szokás szerint kompra rengetegen vártak, de így is felfértünk a másodikra. A komp pár euroba kerül és kb. negyedóra alatt a túloldalon van. Érdemes betervezni, mert időt, pénzt és bosszúságot takarít meg vele az ember. Összehasonlítás képen, ha valaki körbe motorozna az öbölben az 100km út és 2 – 2,5 órával számoljon. A ki-be dokkolás flottul ment, gondolatban érzékeny búcsút intettünk Kotornak (még visszajövünk ide is) és megindultunk Mostar felé.
Unalmasnak nem mondható (de nem is olyan intenzív, mint idáig) 200km várt ránk menetközben az eső is eleredt (miért is maradt volna ki ez a nap) mi bevettük a lesza..m tablettát az őrült kamionosok sem érdekeltek már minket. Mire a szállásra értünk az eső is elállt.
Mostar
A vendéglátónk egy horvát család a szoba, ami várt ránk az egész túra legjobbika volt. Gyors becsekkolás után siettünk le, mert van sörük. Peti volt a felszolgálónk (ez is jól ment neki) és letudta az egy kör sört, amit még az időpont átrakása miatt szabtunk ki rá.
A pultos srác rendes volt útbaigazított minket a helyiek által látogatott egyik étterembe. Zuhanyzás, átöltözés után meg is kerestük. Útközben láttunk olyan épületeket, amit még a balkéni háború alatt lyuggattak ki és azt a részét meghagyták az utókornak mementóul.
Az étterem (Malo Mistro Restoran) jó döntés volt jó hangulatú és nem volt tele túristákkal az ételek is finomak voltak. Késő estébe hajlott már az idő mikor felkerekedt felfedezni magunknak a belvárost.
Mostar, Stari Most (Öreg híd)
Már nem volt tele turistával a butikok és éttermek is lassan bezártak. Még elnézelődtünk (volt min) egy órát, ellőttünk töméntelen mennyiségű képet hallgattuk a müezzin énekét később a templomok harangjátékát. Érdekes elegye és jó példája lehet ez a békés együttélésnek.
Fáradtan, de élményekkel tele hajtottuk álomra fejünket.
