2. nap június 11. vasárnap Zlatibor – Gusinje (Montenegró)
Reggeli ébredés felemásra sikeredett részemről (minek iszik, aki nem bírja). Készülődés, pakolás után motoros ruhában indulunk az étkezdébe. Két asztalnál ültek (teltház ugye 😊) azok is fintorogtak mikor megláttak pedig elötte fürödtünk. 😊 Aztán a pultos elkéri a szobakulcsot nem hitte, hogy itt szálltunk meg, … na mindegy nem is szólunk, éhesek vagyunk. Svédasztalos reggeli szuper volt ilyen fogadtatás után még szívbajosak sem voltunk az adagokkal. Kerestük a kávét, mert hát anélkül hogy..?! Na az nem volt, illetve kávépor 3 az 1-ben. 😮 OK … azt hagyjuk inkább induljunk, mert várnak a kanyarok, majd útközben megállunk kávézni.
Bosznia-Hercegovina
Kicsit rozsdásan indult a mai túra a szokásos gyors határátkelés után irány Visegrad. A bosnyák Visegrad a XV. században épült Szokoli Mehmed pasa kőhidjáról és Ivo Andric, Híd a Drinán regényéről híres.
Vegyesen élnek itt keresztények és mohamedán vallásúak. A városka nem túl nagy, gazdagnak sem mondható, de érdemes megállni, ha tehetjük!
Mi tehettük és megálltunk kávézni közvetlen a folyó parton egy helyiek által látogatott helyen. Élveztük a szabad életet, gyönyörű időt, kilátást, jókedvű beszélgetést. Fizetés után a folyó jobb partján folytattuk utunkat kiváló minőségű aszfalton.
Gyönyörű táj, alagutak, gyér forgalom pár fénykép erejéig megálltunk. Indulás után Balázs jelezte, hogy gyorsabb tempóra váltana mondtuk nincs akadálya, DE KB 50km után álljon félre és várjon be minket, hogy ne hagyjuk el egymást. Hát persze, hogy nem úgy lett.
Balázs “elveszett”
Félreálltunk Petivel egy kereszteződésben, ahol irányt kellett váltanunk, hogy Balázst bevárjuk. Telefonon nagy nehezen elértük, de nem tudta megmondani pontosan hol van így megbeszéltük, hogy a szállás címe meg van neki is ott találkozunk. Aggódva indultunk útra Petivel nem csak Balázs miatt hanem a felettünk gyülekező felhőktől és egy korábbi zápor nyomait látva.
Akkor irány a csodás Piva kanyon…
Zerge b.ta rossz minőségű úton haladtunk, de széles mosollyal az arcunkon. Futómű tette a dolgát. Peti is nem győzött ámuldozni hát még mikor a határátkelőhöz értünk 😀 Kicsi bódék, fahíd alatta zubogó vizű kanyon.
Piva kanyon az egyik legszebb látványút Montenegróban kiváló aszfaltminőséggel szép ívű kanyarokkal szerény forgalommal. Peti folyamatosan mondja a fülembe „álljunk meg fotózni, álljunk meg fotózni”. 😊 (természetesen megálltunk)
Durmitor, Montenegró
Következik a Durmitor nemzetipark felé vezető szűk, kivilágítatlan, alagútban éles visszafordítókkal tűzdelt szerpentines rész. 😀 😀 Az idő remek kilátópontról a kilátás is pazar. Peti még mindig nem tért magához az ámulatból. 😊 Lőttünk pár fotót és indultunk is tovább mert, még nincs vége a látnivalóknak.
A nemzetipark fennsíkjára megérkezve jókedvünk kicsit alább hagyott látva a komor esőfelhőket. Meg is álltunk, hogy Peti végre időben vegye fel az esőruhát. Aggodalmunk nem volt alaptalan nemsokára szakadó esőben +7°-ban hófalak mellett motoroztunk tovább.
Félelmetes volt közelről hallani az égzengést. Egy helyen álltunk csak meg egy kép erejéig az út többi részét igyekeztük letudni. Próbáltam sulykolni magamban nem baj, hogy esik gyönyörű helyen vagy élvezd az utat, de nem hullottak termékeny talajra ezek a gondolat csírák. Visszagondolva nem baj, hogy esett legalább ilyen is volt. Durmitort elhagyva reménykedtünk, hogy az esőt is magunk mögött tudjuk. Félreálltunk hívtuk Balázst hátha felveszi, de esélytelen volt. Tarahídig száraz, szeles hideg időben motoroztunk. Jól esett volna egy kis meleg, ami nem csak a ruhánkat szárítja meg. Ennek reménynek a hídnál foszlott szét az esélye mikor megint rázendített. Nem is maradtunk ott mentünk is tovább a Tara kanyonon végig esőben, de már bátrabban, mint eddig.
Mire belejöttünk volna elállt ez eső a hőmérséklet is a már-már sztratoszférai magasságokat súroló 15°C-ig is felszökött. Mojkovacnál szóltam Petinek, hogy itatni kéne. Az első kútnál indexelt is kifelé, de én a másiknál szerettem volna megállni mondván, hogy „mindig annál állunk meg” nem tudta mire vélni, de nem akart vitatkozni. A kút felé közeledve egy magányos motorost láttunk ott pihenni. Balázs volt az! Nem akartunk hinni a szemünknek ő sem az övének. Átbeszéltük mi történt vele, velünk, tankoltam ettünk kicsit feltöltődtünk a 15° „melegben” és nekivágtunk a mai utolsó szakasznak.
Erdős, kanyargós részen vitt az utunk szegény falvakon keresztül rossz minőségű aszfalton, de legalább nem esett. Egyszer csak az út szélén felhúzott kávézót pillantottunk meg egyikünknek sem kellett kétszer mondani, hogy álljunk meg igyunk kávét.
Jó volt megszabadulni a nedves kabáttól a kávé is finom volt és még kártyával is lehetett fizetni. Nem időztünk sokáig, mert már a szállásra szerettünk volna érni, megszabadulni nedves ruháinktól és átmelegedni.
Gusinje, Montenegró
Gusinjébe érve az hittük eltévedtünk itt minket nem várnak kész. Elásnak, kiszedik a vesénket vagy szakállas szerecsenekkel fogunk hadakozni. Amíg ott tanácstalankodtunk egyszer haljuk, hogy valaki integetve kiabál, hogy itt a szállás. Na végre… !
A tulaj egy bőbeszédű kedves szlovén úr volt érdeklődőt honnan jöttünk merre megyünk elmondta ott helyben hol tudunk olcsón jó vacsorázni. Motorokat egy az utcáról jól látható, de zárt udvaron parkoltuk le megnyugtatott, hogy itt ne lopnak.
Amig a többiek pakoltak a motorokról megmutatta nekem a szobát. A folyosóra belépve hűtőház szintű hőmérséklet fogadott azt hittem túltolta a légkondit, de nem, mert a szobában is hasonló állapotok uralkodtak. Szekrény nem volt így mindenki ott szárította a ruháit, ahol csak tudta. Forró zuhany után irány az étkezde (Ukus Csevab), amit a tulaj ajánlott.
Belépve egy fiatal szerecsen férfi fogadott. Nem volt túl sok bizodalmunk, de éhesek voltunk és rendeltünk. Ittunk volna sört is, de az nem volt.
Rövid várakozás után elkészült a vacsora életünk egyik legjobb csevapja volt! Csak birkahúst tartalmazott szaftos, ízletes a lepénykenyér friss. Borravalóval háláltuk meg a finom vacsorát. Szállásunk felé vettük az irány félúton volt egy kocsma oda be is mentünk sörözni (Caffe Bar “Galaxy”).
Meglepetésünkre a szállásadónk is ott iszogatott a többi helyi arccal. Megkérdezte tőlünk mit ettünk, mennyit fizettünk, hogy nem lettünk-e átverve. Le merem fogadni, ha sokat számolt volna a srác akkor átmegy elkérni a „többletet” és visszaadta volna, hogy az ő becsületén ne essen csorba. Valahogy így képzelem az igazi becsületszót, aminek van súlya. Rövid sörözés után az „igluba” visszatérve két pulóverben alvás. Hosszú tartalmas napunk volt.
3. nap június 12. hétfő Gusinje – Shkoder
A körülményekhez képest jól ébredtünk ruháink is inkább száraznak volt mondható, úgyhogy készen álltunk a legizgalmasabbnak ígérkező napra. Kint felhős, de meleg idő volt bent a hűvös szobának köszönhetően olyan gyorsan öltöztünk fel, hogy még a honvédségi kiképzőtisztek is elismerően bólintottak volna. Vártuk, hogy mehessünk reggelizni a már „megszokott” fagyos étkezdébe. A menü virsli, rántotta és török kávé.
Az esetek döntő többségében errefelé a kávé az török kávét jelent presszó kávét nem ismerik olyan földi hívságokról, mint cappuccino ne is álmodjon az egyszerű halandó. A felejthető reggeli és a hűvös szoba ellenére is jó emlékekkel távozunk Gusinje-ból. A határ pár kilométerre volt a várostól, szerény külsejű, gyér forgalmú határátkelőhely szintén a kedvenceim közé tartozik,
ahogy motoros matricákat nézem nem csak nekem, nem is csoda hiszen itt kezdődik az SH20. Ez az út 2016-ban még biztosan murvás, kavicsos volt utána kapott kiváló minőségű aszfalt burkolatot. Ez más, mint a többi panoráma út. Az eleje széles, magas sziklafalakkal keretezett kanyonban tekereg, mintha nem is ezen a bolygón gurulnánk.
Mi megálltunk néhány képet készíteni, lelassítani az időt kiélvezni, hogy itt lehetünk, itt vagyunk, hogy aztán az út végén látványos szerpentin csábítson minket táncba. Érezni lehet, hogy nem csak én, de a motor is élvezi ezt a legényest. Szerpentin tetején üvegkorlátos panoráma pontról csodás kilátás nyílik az alant elterülő természeti csodára.
Rövid pihenő után megyünk tovább, mert még a neheze hátra van. SH20 végén tankoltam persze drágábban, mint a helyiek, mert mi turisták vagyunk és „sok pénzünk van” címszóval. Lényeg figyelni kell. Következő szakasz az SH21 azaz a Teth hegység.
Az unalmasan induló szűk úton meglehetősen nagy forgalom volt. Mentek a turista terepjárósok, nekünk hollandokhoz volt szerencsénk. Egy darabig követtük őket, mert előzni esélytelen csak úgy. Aztán vagy belenéztek a tükörbe vagy csoda történt, de elengedtek minket mondjuk pont időben, mert eleredt az eső és esett is rendesen amig át nem mentünk a gerincen.
Ott egy aluljáró után szikrázó napsütésben 20°C-ban Peti fel is vette az esőruhát. 😀 😀 😀 Mondanom sem kell ebben az időben élmény volt egyik kanyart a másik után fűzni. Lent a völgyben, ahol véget ér az aszfalt megálltunk egy kávéra közben megbeszéltük merre tovább. A hátralévő 70 km-t kavicsos úton kéne megtenni, ami be is volt tervezve.
Peti motorja alacsony hasmagasságának köszönhetően többször felütött a nagy köveken így ő nem kockáztat és inkább visszafordul Balázsnak sem nagyon akaródzott terepezni látva a gyülekező (vagy még mindig felettünk körző) esőfelhőket. Én komolyan elgondolkodtam, hogy egyedül megyek tovább, de hallgatva a józan észre és a kicsi terepes tudásomból fakadóan mégis visszafordultam a többiekkel. Nem kellett sokat várni és meg is érkezett az eső. Persze ez is csak a hegyen esett leérkezve onnan megint sütött a nap.
Shkoder városába érkezve izgatottan vártam milyen lesz a szállás meg egyáltalán Albánia. A hotelig vezető út elég szerény volt a szállás környéke inkább hasonlított egy régi használaton kívüli ipartelepre, mint sem egy turista csalogató környezetre. A recepció elött illatos jázmin bokor a jó idő kellemesebbé tette a helyet. Pult mögött egy fiatal srác volt angolul jól beszélt, kártyát elfogadták, sör volt kezdtünk bizakodni.
Becsekkoltunk, felkisért a szobánkhoz, ami az előző napihoz képest luxus körülményeket biztosított. Az ágyak nagyok kényelmesek, tiszták wifi is volt, de csak az ablaknál. A fürdő is majdnem rendben volt csak a WC-n nem volt ülőke azt később a kérésünkre sem pótolták. Ezt a hiányosságot úgy oldottuk meg, hogy a nem lakott szomszéd apartmanba jártunk át (minden szabad szoba ajtaja nyitva volt). A hotelben nem volt csak reggeli így elindultunk be a városba felfedezni és vacsorázni. Pizzát, hamburgert nem akartunk csak helyi ételekben gondolkodtunk így, ha nehezen is, de találtunk egy éttermet.
Délután hatkor csak a teraszon voltak bent senki. Leültünk rendeltünk is három korsó Tiranát és jeleztük, hogy szeretnénk vacsorázni mire jelezte a felszolgáló, hogy már nincs konyha (délután hatkor). Mindegy a sört akkor is megisszuk. Kisvártatva odajött hozzánk, hogy még is volna egy fajta valami – Hozhatja-e? Éhesek voltunk így nem mondtunk nemet. Megettük még egy korsóval le is kísértük, mert jól nem laktunk vele és kértük is a számlát.
Emberünk jött is és bemond egy 200€ összeget (any.d) én meg egyből egy 2€ ha már játszunk. Végül kiegyeztünk 20€-ban. Többet oda se mentünk. Maga a város Shkoder pezsgett az élettől a férfiak kiültek a kávézók teraszára kávé vagy sör mellett beszélgetve szemlélték az utcán zajló életet. Mi is ezt tettük jó kedvűen beszélgettünk minden féléről.
Szállás felé még beugrottunk pár sörért meg chipsért a boltba, hogy aztán a motoroknál folytassuk a beszélgetés estig. Itt is előkerült a pálinka, de már a vége és nekem is végem lett mentem is aludni.