Plitvicei Nemzeti Park már régóta megcélzott uticélunk volt, szállást a Korana Kempingben találtunk.
Egy hirtelen jött ötletet valósítottunk meg feleségemmel, barátainkkal, Páll Isvánnal és feleségével Babival, mégpedig, töltsünk el egy hétvégét a Plitvicei tavaknál, kempingezéssel, kirándulással.
Pénteken reggel korán indultunk neki Balatonról, Pécsre, hogy Istvánékkal találkozzunk és reményeink szerint még világosban találjunk szállást a Korana kempingben a Plitvicei tavaktól nem messze.
Az elgondolás jó volt, az indulás kicsit kényelmesre, nehézkesre sikeredett, de hát igazán egy jó reggeli után, teli pocakkal, 35 fokban mit is gondol az ember fia a korai indulásról… Segítségül hívtuk a GPS-t, hogy a lehető leggyorsabban odaérkezzünk, ha már így alakult. Pécstől 351 km-t és kb. 6 és fél órás utat jelzett, tekintettel arra, hogy nem akartunk autópályán haladni egy centit sem. Csak az érdekesség kedvéért mi egy jól megbuggyantott DL1000 V-Strommal érkeztünk, Istvánék egy Honda Xelvis 250-el készültek.
Megdöbbenésemre legalább annyira meg voltak ők is pakolva, mint mi. Kicsit szkeptikus voltam a majdani tartós “tempónkat” illetőleg, de hamar rá kellett ébredjek arra az egyszerű tényre, hogy megint kicsit előítéletes voltam a 250 köbcentis motorral kapcsolatosan. Lazán két személlyel, megpakolva tartották a 100-120-as tempót. Le a kalappal, ismét egy jó kis “rizsrakéta”! Az utunk gyönyörű volt, az idő ideális, a gumik szinte leolvadtak a felnikről a forró aszfalton. A GPS a legrövidebb úton, keresztül átvezetett minket Boszniába, ami nem igazán lett kedvencünk. Sem a táj, sem a látnivalók nem tudtak lekötni minket. Az volt a baj, hogy ránk esteledett, és a horvát határnak még csak a színét sem láttuk jó darabig. Este 20 óra felé végre az utolsó jobbos kanyart vettem a határátkelő előtt, amikor szembefordultunk egy behajtani tilos táblával és egy szépen kifeszített lánccal. A két határt összekötő hídon várt minket ez a kis meglepi. Nem vártunk egy percet sem, továbbindultunk az 50-60 km-el arrébb elhelyezkedő nagy átkelőhöz. Kezdett kudarcba fordulni az utunk, hiszen már fél kilenc is jól elmúlt – ekkor már meg kellett volna érkeznünk a kempinghez – mikor is az aszfaltcsíkon tekeregve egyszer csak szó szerint elfogyott az út és tovább csak földút vezetett fel, egyenesen a hegyekbe. Annyira határozottan állította a kis műszer hogy ez egy út, hogy becsukott szemmel rábíztam magunkat és haladtunk tovább most már öten, István-Babi, Noémi-Én-és a majré.
A csajok már a hegytetőhöz közeledve az erdőben, a rossz úton nem nagyon hitték, hogy aznap még civilizált módon hajthatják le a fejüket aludni. Szerencsémre nem lett lincselés a dologból, mert egy jó 10-15km-t megtettünk ugyan ezen a remek úton, de már messziről világítottak a sötétben a határátkelő piros-zöld lámpácskái. 22 órakor megérkeztünk végül a Korana kempingbe, ahol egy 4 személyes fa bungalót vettünk ki 461 kunáért/éjszakára. A sátorhely 4 személynek lett volna 336 kuna. Az este rövid beszélgetés, sörözés után jó hangulatban eltelt.
Hajókázás a tavon
Másnap reggel kipihenve, korán indultunk neki az ismeretlent felfedezni. 110 kuna volt a belépő fejenként, amiben benne foglaltatott a parkoló díja és a parkon belül a hajóázás díja is!
Gondoljuk végig, végül is mit kapunk itthon mindezért a pénzért… Sok száz kép és természetesen a leghosszabb túraútvonalba belekóstolva úgy döntött a csapat, hogy nem vállaljuk be tovább a végeláthatatlan gyaloglásból a fennmaradó 3-4 órát, mert mire végeznénk bezárna a park. A végén már mindenkinek volt minden baja, éppen ezért hajókázással csaltunk kicsit és egy rövidebb, de látványosabb úton visszagyalogoltunk a kijárathoz. A motorok sértetlenül vártak a parkolóban. Egy gyors szervizelés következett, mert István motorján erős szelep szerű csörgést hallottunk, majd megállapította, hogy szinte kézzel ki lehetett tekerni mind a két gyertyáját a hengerből! upsz! …és még így sem ment a fogyasztása feljebb 5 liternél! A kempingbe visszaérve, vacsora közben szinte mindenki el tudott volna aludni a fáradságtól, ezért egy gyors zuhanyzás után eltettük magunkat másnapra.
Még este megterveztük a visszafelé vezető utat, nem akartunk visszamenni Bosznián keresztül Pécsre. 350 km után végül is délután 14-kor már Surján Laci barátunknál beszélgettünk az uvaron Pécsen, figyelve az épülő faházat. Ezzel persze nekünk még nem ért véget az út, mert szerencsétlenségemre elhoztam véletlenül a nagymama kapukulcsát, amit még visszavittünk Balatonra, ami Pécsről kb 130 km, és onnan még vissza a “nagyfaluba”, Pestre, ami plusz 140 km volt, de ez már autópályán, a leállósában, mert nagyon sok volt a baleset és nagy volt a dugó.
Összességében fárasztó, de nagyon tartalmas hétvégét tudhatunk a hátunk mögött, gurultunk 1500 km-t, láttunk sok szépet, piknikeltünk Horvátországban a hegyen, és mindenki jól érezte magát.
infok: Korana kemping > Plitvicei tavak >
