Zalakaros, 2007 február 17–18.
Szombat reggel 8 órakor találkoztam Senor Tamás (Rones) barátommal abban a reményben hogy egy jót motorozunk, jó időben, jó társasággal, ezen a hétvégen, illetve eleget tegyünk a DR Big Klub meghívásának.
A korai „tavaszra” való tekintettel kicsit előbb, február 17-18-ra tervezte a DR Big klub a mára már hagyományt teremtő zalakarosi szezonnyitó találkozóját. A találkozóra Varga Balázsék panziójába érkeztek a résztvevők, ki kocsival, a bátrabbak motorral (A hétvégi “keménymag”: egy LC8(CsÍk Gabi), egy TT125(Szajkó Krisztián), egy DL 1000(Hufi), egy TIGER(Tibi), egy GasGas250(Szajkó Zoli), két HIGHLAND(BigJana,Viktor), négy Africa Twin(Brasil,Rones,Kovács Zoli,KT1), öt DR-Big(Karesz,F.Pityu,Ice,Surján,DRobi).
A reggeli induláskor kicsit aggódtam ugyan a hideg miatt, bár aludni nem bírtam mert az esti időjárás jelentésben sajnos még havat, illetve hóesést is jeleztek, amit később Surján Laci is igazolt, hiszen Pécs környékén havazott kicsit. Szerencsére Budapesten azért volt 2, 3 fok, így reményekkel teli, és felmálházva a V-Stromot indultam a számomra kihagyhatatlan baráti találkozóra.
Clark Ádám téren, 8 órakor volt megbeszélve a találkozó, ahová kicsit korábban érkeztem. Rones (Senor Tamás) barátommal kezdtük felfedezni egymás motorján lévő új kiegészítőket, dobozokat, csecsebecséket és rácsodálkoztunk , hogy már februárban tudunk gurulni. Ez neki nem okozott akkora örömöt, hiszen minden nap motorral jár dolgozni Csobánkáról, Budakeszire.
Persze mint minden út ez sem kezdődhetett valami kisebb szerencsétlenség nélkül, mert mikor a vízálló PDA tartó egyszerű rögzítését kezdem megmutatni Tamásnak, egy egyszerű mozdulattal túltekerve a dobozon lévő rögzítőanyát máris beejtettem a burkolat alá, ahol egy halk koppanással eltűnt a semmibe, rövidre zárva a korai indulás hiú gondolatát is.
Ezek után kis szerelés következett, hátha a makacsul beékelődött alkatrészt ki tudjuk szabadítani és különböző trükközések után, végül is úgy döntöttünk, hogy inkább majd egy erre alkalmas boltban fogjuk pótolni a hiányzó 5-ös anyát. PDA tehát tartóstul belekerült a topcase-be és hajrá, irány Zalakaros.
Az autópálya természetesen nem tartozik a motorosok kedvenc időtöltéséhez, de mivel nem akartuk nagyon húzni tovább az időt, hát ráfanyarodtunk az M7-es unalmas és egyben veszélyes forgalmának ritmusára. Siófoknál a helyismeretem kihasználva, és titkon hogy kicsit felengedjünk, bementünk az OBI áruházba, ahol nagy meglepődésünkre mindenféle anya volt, csak olyan ami nekünk kellene, természetesen az nem. Véletlenül találtam egy 10db-os kiszerelésben valami hasonló készletet, amit kemény 159 pénzbe került, így újra használható állapotba tettem a GPS-t. Boldogság volt a köbön, de itt az áruház elött tudatosult bennem, hogy mekkora szerencsém is volt eddig, hiszen nem vettem reggel az induláskor matricát, mert mikor Ronest kérdeztem hogy merre szeretne majd indulni, Ő a 7-es utat jelölte meg útiránynak, ami később derült ki, hogy az autópályára gondolt.
Hála a mobileszközök korának még gyorsan sms-ben vásároltam matricát, így már nyugodtabban indultunk neki a fennmaradó távnak. Balatonfölvár után ismét ráhajtva a Magyar csoda-autópályára tudatosult bennünk az a tény is, hogy közel-távol mi vagyunk egyedül a pályán és ezt kihasználva kényelmesen mind a két sávot fenntartva magunknak haladtunk és gyönyörködtünk a tájban. Érdekes módon itt már nem volt az az érzésem, hogy mindjárt szétfagyok a motoron, mert sikeresen vizsgázott az újonnan beszerzett télikesztűm és a neoprém vesevédőm is.
Végre visszatértünk a régi 7-es főútra, ahol Hollád és Sávoly között felfedezni véltük, hogy tovább építik az autópályát, vagyis találkoztunk egy útlezárással ahol éppen fákat ritkítottak, döntöttek, vágtak ki, és itt már egy kicsi sár is tapadt a gumikra, hitelessé téve a túraenduró érzést. Persze csak önbecsapás, de legalább jól állt a frissen lemosott motoroknak.
Zalakomáronál tértünk le Kiskomárom felé. Számomra ez egy kedves út, kedves emlékekkel, mert a szezonzáró Big találkozó alkalmával is erre jöttem párommal és nagyon tetszett neki is, bár kicsit olyan érzésem volt, hogy mindig mikor erre járok, akkor megalapozza a napsütés, a szép táj, és a vidék illata a jó kedvemet. Vagy errefelé mindig süt a nap?!
Zalakaros, Varga panzió
Érkezésünk a Varga panzióba már gondolom nem szokatlan a pihenni vágyó szomszédoknak, mert az összegyűlt 16 motoros gondoskodott a későn ébredők figyelméről. A házigazdánk most Edit néni volt (BigMama) aki a frissen sütött pogácsa illatával megtelt házban fogadott minket, persze megint terülj-terülj asztalkával, házi lekvárral, mézes kenyérrel, friss házi zsírral, friss kenyérrel, lilahagymával és még sorolni is felesleges, annyi sok finomsággal.
Aggódott mert minden pillanatban kapott újabb híreket az érkezőkről és az otthonmaradókról, így próbált mindenkinek megfelelő szállást biztosítani. Csendben jegyzem meg, aki motorozik és már sátrazott és csak egy vízszintes fekhelyet szeretne magának némileg kultúrált mosakodási lehetőséggel, na annak most itt a Varga családnál igen csak tátva marad a szája a kedves és türelmes családtagok fogadtatása és a pazar panziók szobáinak láttán.
Zalakaros és vonzáskörzete mint mindenki tudja az idegenforgalomból él, ami nagyon jól látszik a színvonalas házakon és csodaszépen gondozott kertek minőségén. Itt mintha időutazásban venne részt az ember fia, senki sem türelmetlen, ideges, mindennek megvan a helye és ha helybéli emberekkel beszélgetésbe elegyedsz akkor nem akarnak unalmas képpel „lerázni” csak hogy minél előbb meneküljenek az idegentől.
A csapat autóval érkező része még a fürdőben töltötte a délelőtt fennmaradó részét, mikor Surján Laciék már azon törték a fejüket hogy a jóidőre és a sok motorosra való tekintettel mégiscsak kellene a közelben tartani egy rövid gurulás. Pontos útvonal hiányában végül is az irány Hévíz felé mutatott, de végül Alsóőpáhok, Keszthely, Rezi útvonalon némi erdei úton kikötöttünk a rezi várromnál, amit éppen felújítás közben lehetett gyalogosan megközelíteni.
Rezi vár
Itt a rezi vár felé vezető kanyargós erdei kicsit kavicsos, sáros földúton kezdett megérinteni az off-roados érzés, amit valjak be őszintén ezzel a motorral nagyjából el is lehet felejteni, mert sem a futóműve, sem más egyéb kialakítása nem teszi lehetővé a nehezebben járható úton való közlekedést. De persze mivel csapatban motorozunk nem kell hisztizni olyan dolgokért amit ki sem próbáltunk még, így bevállaltam egy kicsi „terepezést”.
A várnál a szokásos fotózásokon és fotózkodáson kívül gyakorlatilag nem történt semmi említésre érdemes dolog, bár letekintve Sümeg irányába, messziről lehetett látni a következő célpontot Sztupa hófehér kupoláját, ami a zöld fák között csendben megbújva kérlelhetetlenül is vonzotta a kíváncsi tekinteteket.
A várból indulva és a már említett erdei utunkat folytatva végül is Zalaszántó után egyre fogyott el az általam még jól járható döngölt kavicsos salakos mezőgazdasági út, ami a már egyre sokasodó pocsolyával is jelezni akarta, hogy az arra nem alkalmas motorral nem kellene oda behajtani. Egy darabig még nem is volt ez gond, de mivel már elég sokat eljöttünk a főúttól, gondoltam nem lehet sok hátra, mindjárt ismét aszfaltos út fog következni. Sajnos az erdőbe érve az út a vízmosásoktól és a falevelektől tarkított sáros rémálommá változott és igazán akkor kezdett elfagyni a mosoly az arcomon, mikor egy bakhátról belecsúsztam a keréknyomba, ezzel érezve milyen is egy funbike motorral, utcai gumival fék és irányíthatatlan állapotban verődni csak azért hogy ne legyen komolyabb baja a technikának és persze saját magamnak.
A rémálomból pillanatok alatt valóság lett, mert az utolsó pillanatokat kihasználva a szerencsének köszönhetően sikerül megállnom egy szembe ágaskodó kidöntött faággal, hogy igaz a hűtőmbe nyomot hagyott, de nem lyukasztotta ki azt. Ezeket a jeleket nem mindig veszi észre időben az ember és mert én is kíváncsi és bátor vagyok, hát tovább indultam megköszönve Big Janának a segítséget, amiért kiszedte a makacs faágat a hűtőből. Lehet ezen a ponton kellett volna visszafordulni, mert a következő 100-500 méter már tényleg csak az avarban való esztelen „egerészéssel” folyt, minek folytán természetesen egy elmaradhatatlan csúszás sem maradhatott ki.
Az esés során szerencsémre ismét nem keletkezett nagyobb kár a motoron, itt azért kihangsúlyoznám a helyesen kialakított bukócső és a jó minőségű kartelvédő elengedhetetlen szerepét, hiszen ezek nélkül már nem nagyon maradt volna meg sem a kipufogóm alja, de lehet az olajhűtő, illetve az idom sem. Big Jana is eldobta a gépét, bár utólag rekonstruálva az esetet neki ez tervezett esés volt, lévén hogy pont mögöttem jött és nem akart több, vagy nagyobb kárt okozni. (köszönöm!)
Felállítva Jana segítségével az egyébként terepen még nehezebben mozgó gépemet vettem fel egy rövid kárlistát, (index törés, hűtő sérülés, bukócső deformáció, de legalább az idom sértetlen maradt, fékpedál elhajlás) hogy mit kell majd pótolnom hogy azt tudjam mondani a majdani eladáskor, hogy makulátlan állapotban hibátlan fényezéssel, terepen soha nem járt motoromat kevés kilométerrel eladom. Viccesen hangzik mindez után az is, hogy már azon is elgondolkodtam, hogy a következő túrát már egy új gumigarnitúrával indítom, pl.: a Continetal TKC80-as bütykös készletével, persze ettől még senki sem motorozik jobban, mert ezzel is el lehet csúszni terepen is, csak mondjuk kicsit később… 😀
Mivel már mindenki jóval előbb járt viszont bukdácsolásomat látva Csík Gábor barátom segítségével visszafordítottuk a V-Stromot és szépen lassan elindultunk visszafelé, ami persze megint csak nem múlhatott esemény nélkül, mert a kuplung és amúgy minden alkatrész tökéletes amortizálására alkalmas úton elkezdett hirtelen melegedni a vízem. Mivel nem volt kedvem még azt is megvárni, hogy felforrjon a hűtővíz, ezért tartottunk egy rövid pihenőt, ami alkalmas volt egy rövid mobilos beszélgetésre is. Fura érzés volt ülni a motoron, mert letámasztani nem lehetett a sztendert, nekidönteni nem tudtam a oldalának, mert féltem letörik még valami, de így pihenve és megizzadva kicsit hitelen eszembe jutott az Ewan McGregor féle nagy utazás többek között Mongólián keresztül folyó bukdácsolásainak hada.
Nem adták fel csinálták a dolgukat én meg itt ülök egy erdei úton barátommal és nem szabad hogy ez a kis bukás elvegye a kedvem a motorozástól, mert ezt a kicsi nehézséget is meg kell oldanom.
Sikerült erőt vennem magamot egy kis pihenő után és végül is minden jóra fordult, Sümegen a Shell kútnál bevártak a többiek és azonnali „gyorsszervizben” részesítettek. Valaki látta már puszta kézzel BigJanát bukócsövet egyengetni ?! 🙂 – hát nem volt semmi…
A benzinkútnál futottunk össze Takács Józsival és Hudák Istvánnal, akik meglepő és tőlük szokatlan módon autóval érkeztek, de legalább abból is az off-road-os változatot választották egy rövid Pajerot. ?
Tekintettel arra, hogy egész nap nem sokat ettem, de annál többet vezettem, már nagyon vágytam egy kis ebédre, de legalább valami melegételre, leginkább. Zalakarosra visszaérve elfoglaltuk a várva-vár szálláshelyünket, ami megint csak pazar helyen, nagyon rendes családnál, Edit néni rokonainál volt. Egy tetőtéri, nagyon tiszta szobát kaptunk, szinte teljesen új házban, ahol a legnagyobb meglepetésemre, még a falban széf is volt, bár csak rácsodálkoztunk, mert elzárandó érték amúgy nem nagyon volt nálunk.
Mivel szüntelen késztetést éreztem még órák elteltével is hogy valami kultúrált melegételt egyek a háziakat kérdeztük meg a helyi lehetőségekről, majd közös döntés alapján a helyi elég nagy forgalmú és nagyon finom ételeket felvonultató Koma Étterem-Pizzériára szavaztunk.
Az étel és a pizzaárakat nézegetve – és persze közben látva az elkészített pizzákat – közös pizza evésre adtuk a fejünket, persze nem bántuk meg. Nagyon ízletes, gazdag, remek tésztájú korongokat tálalt nekünk a pincér, és ami feltűnt még, hogy nagyon türelmesek voltak hozzánk, pedig a fárasztó út után nem lehettünk egyszerű vendégek. Köszönjük nekik utólag is. Kaja után nem minden motor tudott elindulni sajnos, mert BigJanáék Highland supermotójukkal valami műszaki probléma akadt. A hangja olyan volt, mint egy most induló űrhajónak – ezen mindenki nevetett – bár aki a motor tolásával volt elfoglalva az nem kapott röhögőgörcsöt a v2-es hengerpárban lakozó hatalmas kompressziótól.
Nem voltam meglepődve Jana találékonyságával kapcsolatosan, mert egészen egyszerűen a saját motorjával szó szerint hazatolta a „lerobbant” gépet, mégpedig úgy hogy a másik motor hátsó lábtartójára támaszkodott a jobb lábával és máris lehetett gurulni. Hmmm… Lehet gondolkodni ki hogyan oldotta volna ezt a szituációt meg!
Este a Big találkozó „főhadiszállásának” ideiglenesen kinevezett Mókus utcai házban volt a megbeszélés, DRobi vezetésével, ahol többek között az idei tervekben szerepeltek karitatív tevékenységre vonatkozó felhívások, illetve felmerült egy nemzetközi találkozó szervezésének lehetősége is, melyet úgy néz ki elvetettek egyelőre. Az új tagok bemutatásán kívül még Brasil barátunk notebookos – projektoros videóin, külföldi motoros eseményeket néztünk végig, óriási bukásokkal és ez az este egy baráti beszélgetésekkel teli, jókedvvel és némi fáradság érzéssel telt el. Mielőtt mindenki teljesen elpilledt volna DrBig (Döme Robi) átadta a legkisebb Bigesnek, Bencének (1éves) a születésnapi ajándékát, történetesen egy mini Africa Twin elektromos motort. Hogy honnan szerezte?! Rövid ismerkedés után már rá is mert ülni, no igen azt mondják a nagyok két hengerrel gyerekjáték a motorozás…
Lefekvés előtt még átbeszéltük Rones barátommal az aznap tapasztaltakat, illetve röviden a vasárnapra tervezett fürdésről hamar lemondtunk, miután Vegas kiábrándított minket a zalakarosi fürdő állapotával és árainak színvonalával kapcsolatosan. Abból pénzből, amit a fürdésre szántunk inkább veszünk benzint és elindulunk a határ felé, hogy megnézzük a nyárra tervezett határ menti túránkkal kapcsolatos lehetőségeket. Így is lett másnap …
Vasárnap szép verőfényes napsütésre ébredtünk úgy 9 óra felé, bár kicsit megijedtem mikor az ablakon kinézve láttam szemben a hegyoldalt ahogy megcsipkedte a dér. Mivel elég hirtelen keltem és az éjszaka sem volt zavartalan Rones szakadatlan, szűnni nem akaró horkolásának köszönhetően vágytam egy jó erős reggeli kávéra ébresztő gyanánt. Kávé hiányában megreggeliztünk inkább az előző napi hatalmas pizza maradékéból és kimerészkedtünk a hidegnek látszó természetbe felpakolni a motorokat. 6 fok volt és ismételt reményekkel teli indultunk utunknak, de persze mivel minden napra kell egy kis malőr, így hát indulás után Rones a szálláson hagyta a mobiltelefonját.
Nem keseredtünk még akkor sem el mikor Edit nénitől segítséget kértünk aki azt mondta, hogy csak délután lesznek újra otthon a házigazdák. Szeltük tovább a kilómétereket Nagykanizsa, Letenye után Lentinek vettük az irányt, ahol sikerült eljutnunk egészen a határ mellett fekvő Bödeházára és ott is egy olyan zsákutcába, ahol is találtunk egy Trabantot, amit éppen talán szellőztetés céljából, de minden esetre kinyitott ajtóval találtunk. Az utcának talán éppen akkor azért volt jelentősége, mert az utca végén lévő földúton továbbhaladva már külföldön lettünk volna.
A szemben lévő háznál egy idősebb bácsit (vélhetőleg a kocsi tulaja volt) megkérdeztük, hogy mennyire van lehetőség a környéken földutakon bejárni a környéket, vagy éppen mennyire javasolja hogy a határ ezen szakaszán végig menjünk a határhoz legközelebbi úton. Javaslata szerint inkább próbáljuk meg még nyáron is akár az aszfaltúton közlekedni, mert elég vizenyős és rossz minőségű a terület ahhoz, hogy csak úgy motorozgassunk a traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek által kijárt úton.
Ez a kis kirándulás persze nem volt hiábavaló, mert a következő faluban, Zalaszombatfán találtunk egy esetleges szálláslehetőséget, egy turistaházat, ami a falu főútján helyezkedik el de mégis csendes és sátrazásra is alkalmasnak találtuk. Innen már visszaindultunk Lenti, Bak érintésével a 75-ös úton Zalaapátiig, ahol már nem volt messze a szálláshelyünk, illetve a megkerült mobiltelefon.
Edit nénitől most már elköszönve és a sok finomságot megköszönve elindultunk hazafelé, de még ígéretünkhöz híven Balatonföldvárra bementünk a családom többi tagjához egy kávéra, ami hirtelen egy rögtönzött ebéddel, vagy már inkább vacsorával zárult.
Budapestig a visszaút már ismét sötétben zajlott, ráadásul egész nap nem volt felhő az égen ezért igen hidegre sikeredett az este. Kényelmes 120-as tempóval, kicsit átfagyva 857 km után hazaértem és elsőként érthetetlen módon egy forró zuhannyal zártam a vasárnap estét.
Fotók:
https://photos.app.goo.gl/HsZ7RNFKh5ysxvHo9
Elérhetőségek:
- Koma restaurant, pizzéria : 8749 Zalakaros, Bodahegyi út 3.
- Varga panzió : Zalakaros, Hegyalja utca 10.
- Sztupa, Zalaszántó,
- Rezi vár,
- Zalaszombatfa túristaház
